Ahogy az időjárás hidegebbre fordul, egyre nagyobb eséllyel jelenik meg a penészgomba a falakon. Nem számít, hogy új lakásról vagy régi pincéről van szó; a penész, ha ideálisak a körülmények, bárhol megtelepszik. Mivel a penészgomba spórái az egészségre károsak, fontos a penészölő használata.   Miért penészedik a fal?   A penészgombák kedvelik a magas páratartalmú helyiségeket. Ahhoz, hogy megtelepedjenek a falon vagy akár a bútorokon, szükségük van a levegőből kicsapódó nedvességre. A pára akkor csapódik le, ha a felület alacsonyabb hőmérsékletű, mint a levegő.   Ezért is fordul elő, hogy a külső falakon, sarkokban, sőt a falak melletti bútorok hátsó oldalán jelenik meg a penész. Sok esetben nem megfelelő az épületek külső szigetelése, a falak hidegek maradnak. A sarkokban, ahol több szerkezeti elem találkozik, úgynevezett hőhidak keletkeznek. Ezeken a helyeken az épületek több hőt vezetnek ki, így alacsonyabb lesz a felületi hőmérséklet.   Az emberi test természetes folyamatai, úgy mint az izzadás vagy a kilégzés párolgással jár. Ahol főznek vagy fürdenek, szintén gőz, pára keletkezik. Minél többen használnak egy-egy rosszul szellőző, zárt helyiséget, annál nagyobb rá az esély, hogy hamarosan penésszel találkoznak.   Télen még nehezebb a helyzet   Ahol a pára gyakran kicsapódik, lassan megjelennek a szürkésfekte foltok a falon. Minél hidegebb van kint, annál jobban fűtjük a beltereket, és annál kevésbé szellőztetünk. Kerttel vagy terasszal nem rendelkező lakásokban a háziasszonyok bent teregetik ki a frissen mosott ruhát. A tiszta ruhák száradásakor elpárolgó víz ugyancsak a falon, a sarokban, a bútorok felületén csapódik le, tovább rontva a helyzeten. Ugyanez a helyzet felmosáskor a padlóról felszáradó vízzel.   A régi épületek ablakai szigetelés tekintetében nem voltak hatékonyak. Azonban ami a hátrányuk volt, a penészedés szempontjából épp az volt az előnyük is. Az újabb ablakok ugyanis szinte hermetikusan lezárják a helyiségeket. Nincs meg az a légáramlás, amelyet a régi, rosszabb ablakszigetelések lehetővé tettek. Ezért is fordul elő, hogy az új építésű lakásokban hamar felüti a fejét a penész. Gyakori továbbá, hogy ablakcsere után kezd penészedni a fal.   Nem csak az ablakok szigetelése okozhat gondot. Ha a falak a talaj felől folyamatosan feláznak, vagyis vizet szívnak magukba, akkor ugyancsak kiváló táptalajt kínálnak a penészgombáknak. Sokszor nem látható helyen jelenik meg a penészgomba, és rejtőzködve keseríti meg a napjainkat.   Miért kell megszabadulni tőle?   A penészgombák egyik hatása a dohos szagú helyiség. S bár ez nagyon kellemetlen, különösen ha a ruhánk, hajunk is átveszi a szagot, nem ez a legrosszabb. A penészgomba spórái ugyanis károsak az egészségre. Köhögést, szemviszkestét, orrfolyást, hangulatzavarokat is okozhatnak, a légúti betegségeket súlyosbíthatják. Egészségünk védelmében meg kell szabadulni a penésztől.   Penészölő módszerek   Alapos és rendszeres szellőztetéssel sokat tehetünk egészségünkért, de van, hogy nincs rá lehetőségünk. A különböző spóraölő kemikáliák átmenetileg elfedik a problémát, de nem oldják meg. Léteznek olyan páramentesítő berendezések, amelyek biztosítják a falak szárazságát, hatékonyan csökkentik a levegő páratartalmát. Ezen készülékek skálája olyan széles, hogy minden helyiségre, minden páratartalomra találunk megoldást. Vannak teljesen automatizált szerkezetek, amelyek szinte emberi tényező nélkül biztosítják az egészséges beltéri környezetet.   Nézzen körül kínálatunkban, és válassza ki az igényeinek leginkább megfelelő terméket!