A falakon megjelenő feketés foltok gyakran csúfítják el lakókörnyezetünket. A régi építésű házakban, melyek nem rendelkeznek megfelelő szigeteléssel, sokszor jelenik meg a penész a falakon, bútorokon, sőt, a lakástextíliákat sem kíméli. Természetesen az új ingatlanok sem védettek a problémával szemben, bár az építkezések során napjainkban már igyekeznek kiemelt figyelmet fordítani mind az anyaghasználat, mind például a szigetelés kapcsán a penészesedés elleni küzdelemre. Ebben a harcban juthat fontos szerep a Trotec páramentesítő készüléknek.
De miért is olyan lényeges, hogy a penész elkerülje otthonunkat? Érdemes tisztában lenni azzal, hogy a levegő magas páratartalma a hideg falfelületeken csapódik le, ahol akár három nap alatt megindulhat a penész kialakulása. Ez elcsúfítja a helyiséget, dohos szagot okoz, de van valami, ami ennél is veszélyesebb. Nem más ez, mint a penész spóra, amely a levegőbe kerülve egészségügyi kockázatnak teszi ki a lakásban tartózkodókat. Allergia, felső-légúti megbetegedések, vagy gyermekek esetében akár asztma is lehet a dolog következménye. Nem véletlen tehát, hogy a hozzáértők azt javasolják, a tavaszi lakásfelújítás alkalmával érdemes a penészgátló összetevőkkel rendelkező falfestékek közül választani. Amint megtörtént a festés, a Trotec páramentesítő készülék beüzemelése remek döntés lehet. Nem csak kiszárítja a falfelületeket, de gondoskodik a keletkezett pára elvezetéséről, és így a penészesedés kiújulásának megakadályozásáról. A Trotec páramentesítő időtálló minőséget képvisel, így garantáltan hosszú éveken át kifogástalan állapotban használható.