A páramentesítő elhelyezése kapcsán fontos, hogy néhány dologra odafigyeljünk, hogy a berendezés maximális hatékonysággal tudjon dolgozni. Biztosítani kell elegendő helyet a számára, de aggodalomra semmi ok, mert maga a készülék egyáltalán nem foglal el túl sok helyet. Arra is figyelnünk kell, hogy ne legyen más eszközökkel összezsúfolva. Először nézzük meg a pontos modellt és ez alapján érdemes meghatározni a távolságot. Ez azt jelenti pontosan, hogy az egyes páramentesítők más-más „hatósugárral” rendelkeznek. Ez alapján egy páramentesítésre specializált apparátust tekintve négyzetméterben tudjuk meghatározni ezeket az értékeket. Példának okáért, ha a készülék az egész nappalijának a páramentesítésére alkalmas, akkor érdemes lehet azon elgondolkodnia, hogy központi helyen helyezi el azt, de nem a földön. Választhatja megoldásként azt, hogy egy szekrény tetejére helyezi el a készüléket, de rengeteg más megoldás is rendelkezésre áll. A gyártók nagy gondot fordítanak arra, hogy a különféle termékeik optimálisan működjenek minden tekintetben. Ez alatt azt kell értenünk, hogy nemcsak a kinézet kap fontos szerepet, hanem az is, hogy energiatakarékos módon hatékonyan dolgozzon. Emellett a dizájnos kialakítás is hangsúlyt kap. Így nem kell attól tartania, hogy esetleg a lakásába belépő vendégek rögtön észreveszik a gépet és esetleg nem tetszésüket nyilvánítják ki. A tapasztalat az, hogy inkább ellenkezőleg, meg szokták dicsérni ezeket a megoldásokat. Összefoglalva elmondható, hogy a páramentesítő elhelyezése nem nehéz feladat, és hamar el tudja azt helyezni lakásában. Vegye fel velünk a kapcsolatot, valamelyik elérhetőségünkön és azonnal segítségére sietünk.