Az elektromos páraelszívó csendesen, szorgalmasan és eredményesen dolgozik a háttérben, szinte észrevétlenül. Egyetlen tényezőre lehet figyelmes, ami árulkodó a gép jelenlétével kapcsolatosan: a páratartalom kiegyensúlyozottsága. Ha az érzékei kifinomultak, akkor ezt a bőrén érezheti, viszont akár páramérő segítségével is ellenőrizheti a pára-helyzetet. A száraz levegő generálta tünetek általában erőteljesebbek, mint a magas páratartalom idején megélt panaszokhoz társulók. Utóbbi először esztétikailag mutatkozik meg, a hideg felületeken, ahova kicsapódik a levegőben keringő, onnan eltávozni nem tudó, felesleges nedvesség. A foltok beszédesek, s a megjelenő penésztelepek még inkább, melyek szívesen használják fel a pacákat, otthonteremtő céljaik oltárán. Hogy mitől tolódhat el az egyensúly? Gyakorlatilag nincsen olyan hely, ahol automatikusan állandó lenne a páraérték. Elég egy kiadós zuhanyozás, teregetés vagy mosogatás és máris eltolódnak a számok, a párásság irányába. Az is előfordulhat, hogy közegében a beszűrődő nap ereje és huzat hiánya miatt inkább száraz a levegő. Ezt párologtatással ugyan ideiglenesen orvosolhatja, viszont a tökéletes szint meg és fenntartása házi módszerek közbenjárásával nem lehetséges. A kereszthuzat és szellőztetés csökkenti a levegő nedvességkoncentrációját, ez is tény, ám ebben az esetben is csupán ideig-óráig tartó enyhülésről lehet szó. Az elektromos páraelszívó egy gombnyomás után munkához lát! A berendezés beüzemelése nem igényel semmilyen különleges rákészülést, szerelést stb. A bekapcsológomb benyomása után a szerkezet munkához lát, s néhány nap leforgása alatt helyreállítja a kibillent pára-egyensúlyt, s attól a pillanattól kezdve, amint a mérleg nyelvei párhuzamba kerültek, mindaddig tartja ezt a szintet, amíg áramforráshoz csatlakozik.