Ha egyszerűen szeretnénk megválaszolni a címben szereplő kérdést, azt felenék: mindig. Érdemes azonban részletesebben is körüljárni a borospince szellőztetésének témáját. Ahhoz, hogy a hordók, palackok között csak a hasznos gombák szaporodjanak el, néhány dologra figyelnünk kell.   Ha ezt megtesszük, nagy eséllyel elkerülhetjük a dohos szagot, az állott levegőt és a legfontosabbat: a penészedést. Ennek kialakulását, csakúgy mint a lakóterekben, a pincékben is ajánlott megelőzni. Mind a levegő minősége, mind a pincében tartózkodók egészsége ezt kívánja.   A pincék speciális tulajdonságai   A föld felett elhelyezkedő helyiségek levegő- és hőmérséklet tulajdonságai megegyeznek a kültéri paraméterekkel. Természetesen ez fűtési szezonban a hő esetében nem így van, de az egyéb tényezők a légtérben nem változnak.   Ezzel szemben a részben vagy egészben a talajszint alatt elhelyezkedő belső terekben más körülmények uralkodnak. A hőmérséklet rendszerint jó néhány Celsius-fokkal alacsonyabb nyáron, mint a föld felett. Télen épp ellenkezőleg: a pincehelyiségekben melegebb van, mint kültéren. Ami azonban még fontosabb, mint a hőmérséklet, az nem más, mint a megfelelő páratartalom.   Folyamatosan mérjük a páratartalmat   A levegőben tárolt nedvesség szintjének több szempontból is nagy jelentősége van. Különösen igaz ez a pincékre, mert itt másként kell szabályoznunk a páratartalmat, mint a lakásunkban. Első lépésként fontos, hogy mindig tisztában legyünk azzal, hogy mennyi víz van a borospince légterében.   Ezt egyszerűen megtehetjük egy digitális páratartalom-mérővel. Számos modell nem csak a pára szintjét méri, hanem a hőmérsékletet is. Hordozható és falra rögzíthető változatban is vásárolhatunk mérőállomásokat. Ezzel azonnal észlelhetjük, ha túl magas lett a pincében a páratartalom, és rögtön tehetünk ellene.   Előzzük meg a penész kialakulását páramentesítővel   A levegő nedvességszintjének a megfelelő értéken tartása a penészképződés megelőzése miatt fontos. Mivel a pincében hűvösebb van, a légtérben lévő víz könnyebben kicsapódik. Épp ezért kell ügyelnünk rá, hogy ne legyen túl magas a páratartalom.    Ha túl sok vizet raktároz a levegő, akkor az még nagyobb eséllyel csapódik le a harmatpontját elért felületeken. Itt pedig nagyon gyorsan képes megtelepedni a fekete penész. Ennek spóráit nem ajánlatos belélegezni, egészségügyi okokból. Ennek elkerülése érdekében szerezzünk be egy páramentesítő készüléket, amely kivonja a felesleges vizet a légtérből.   Legyen folyamatos a borospince szellőztetése   A webáruházunkban kapható párátlanítók üzemeltetése sokat javít a pincehelyiségek levegőjének minőségén. Emellett azonban nem szabad elhanyagolni a borospince szellőztetését sem. Biztosítsuk, hogy a levegő áramlása folyamatos legyen a pincében.   Ennek érdekében telepítsünk szellőzőket akár a pincefolyosó végébe, akár a földfelszínen, a pince tetejébe ágyazva. Így jóval kevesebb az esélye annak, hogy felgyűlik a víz és egyéb nemkívánatos részecskék a levegőben.   A lakásban is ügyeljünk a páratartalomra   A páramentesítő készülék nem csak a borospincében, hanem a lakásunkban is nagyon jó szolgálatot tehet. Mivel a hétköznapi tevékenységek során sok vizet juttatunk a levegőbe, megemelkedhet a páraszint.   Télen, amikor nem szívesen szellőztetünk hosszan, mert kihűl a lakás, még hasznosabb a párátlanító. Beépített tartályában összegyűjti a beszívott levegőből lecsapódó nedvességet. Így hatékonyan bevethető a penésztelepek kialakulásának megelőzésére.