Akár felújítunk, akár építkezünk, vagy csak hobbi barkácsolók vagyunk, vannak eszközök, amelyek megkönnyítik a dolgunkat. Ilyen az infravörös hőmérő is. A modern mérőműszerek segítenek nekünk a pontos mérésben. Legyen szó távolságról, hőmérsékletről vagy páratartalomról, fontos, hogy tisztában legyünk a számokkal. Ezen ugyanis nem csak egy építési projekt sikere, hanem akár az egészségünk is múlhat.   Páratartalom- és hőmérsékletmérő   A lakásokban elhelyezett hőmérsékletmérő hétköznapi dolognak számít. Különösen akkor tesz jó szolgálatot egy hőmérő, ha nincs termosztátunk. A páratartalom-mérők azonban ritkábban fordulnak elő otthonainkban. Érdemes erre is beruháznunk, ugyanis sem a túl száraz, sem a túl nedves levegő nem tesz jót az egészségünknek.   Ha túl sok nedvességet tartalmaz a lakásunk levegője, megjelenhet a feketepenész. Ettől pedig érdemes minél hamarabb megszabadulnunk. Ha nincs elég víz a belső légtérben, azt a légútjaink sínylik meg. Ha rendelkezünk páramérő műszerrel, nem kell megvárnunk a nem megfelelő páratartalom jeleit. A köhögés, a nedves falak, a penészfoltok mind-mind elkerülhetőek általa. Számos mérőműszer együttesen méri a hőmérsékletet és a páratartalmat, sőt mutatja az időt is.   Rádiós termosztát otthonunk melegéért   A fűtési rendszerünk akkor működik igazán jól, ha takarékosan és hatékonyan melegít. Ennek érdekében alakítják ki úgy az újabb épületek fűtését, hogy termosztát is helyet kap bennük. Ezek az eszközök folyamatosan mérik és mutatják a lakás helyiségeinek hőmérsékletét. Mi beállítjuk rajta a kívánt hőfokot. Ha a levegő hőmérséklete otthonunkban ez alá az érték alá csökken, a termosztát bekapcsolja a fűtést. Amint a hőmérséklet eléri az általunk meghatározott szintet, leáll a rendszer. Ez rendkívül energiatakarékos módszer.   A rádiós termosztátok utólag is könnyen telepíthetőek a fűtési rendszerekbe. Ráadásul hordozható és távirányítható eszközről van szó. Így nem csak egy helyiségben használhatjuk őket a fűtés szabályozására.   Infravörös hőmérő   Előfordulhat, hogy olyan felületekkel, anyagokkal dolgozunk, amelyeket valamiért nem tudunk megközelíteni. Ilyen, ha a munkaterület nagyon nehezen megközelíthető, mert eldugott helyen van. Akkor sem tudunk felületi hőmérsékletet közvetlenül mérni, ha nagyon forró a mérendő anyag. Sőt, az extrém hideg eszközök hőmérsékletét sem állapíthatjuk meg érintéses módszerrel.   Erre fejlesztették ki az infravörös hőmérőket. Ezekkel a mérőműszerekkel távolról, érintés nélkül állapíthatjuk meg egy-egy felület hőfokát. Mínusz ötven foktól akár háromszáznyolcvan fokig is mérhetik a hőt, azonban az ipari darabok tartománya ettől is szélesebb. A hőmérő LCD kijelzőn tájékoztat minket az eredményekről, amelyeket eltárol a memóriájában.   Távolságmérő   Igazán sokoldalúan alkalmazható minden háztartásban a webáruházunkban kapható digitális távolságmérő. Ezek a műszerek különböző hatótávolságban képesek lemérni az egyes tárgyak hosszát vagy magasságát. Ezekkel az értékekkel műveleteket is végeznek, számolhatunk velük térfogatot és területet is. Ez nagyon hasznos, például amikor ki kell számolnunk, hogy mennyi munkaanyagra van szükségünk.   A távolságmérők akkumulátorral működnek, és kis méretüknek köszönhetően könnyen használhatóak. Lézer segítségével állapítják meg a távolságokat, nagy pontossággal. Nagyon hasznos nem csak nagyobb építési munkák alkalmával. Hobbi barkácsoláskor is kitűnő szolgálatot tehet nekünk egy digitális távolságmérő műszer.