Légkondícionáló vagy léghűtő?

Ezt a kérdést sokan felteszik, akik légkondícionálót szeretnének vásárolni. Ezért most röviden elmagyarázzuk a két készülékfajta közti különbséget, és arra is rávilágítunk, hogy a Trotec cég miért nem gyárt egyáltalán léghűtőt.

1. Bonyolult kezelés

A léghűtőkben egy tartály van, a tartályban hideg víz. Más eszközök egyenesen jégkockát használnak. Ez a felhasználó szempontjából annyit jelent, hogy újból, és újból fel kell töltenie a tartályt. A monoblokkos, mobil PAC 3500 légkondícionáló, akárcsak a split rendszerű PAC 4400-as, környezetbarát hűtőközeget használ. A hűtőközeg gyárilag kerül a berendezésbe, és nem kell újratölteni. Ez máris egy érv a mobil klíma mellett.

2. Légnedvesség

A léghűtő a beszívott levegőt egy szűrőn keresztül ismét visszajuttatja a helységbe. Ezzel az a gond, hogy a kimenő levegő nedvességben gazdagabb, mint a beszívott, így a helység levegője folyamatosan nedvesedik. A PAC sorozatú légkondíconálók úgy dolgoznak, hogy beszívják a környező levegőt, megszűrik, párátlanítják azt, majd visszajuttatják. Ennek eredményeképpen a szoba hőmérséklete csökken, és a levegő is tiszta, szűrt, párátlanított lesz. Kell ennél több egy forró napon, ahol minden folyik, és ragad? Az az igazi légkondícionálás, ahol egyidejűleg páramentesítés is történik. Bár teljes emeletek hűtésére ezek a készülékek nem alkalmasak, mivel a környezetükben levő levegővel dolgoznak, mégis a nyitott ajtókon átáramló párátlanított levegő miatt észrevehető a hatásuk a többi szobában is, jelentősen javítva a légáramlást. Érdekes, hogy ugyanaz a hőmérsékletű meleg levegő sokkal elviselhetőbb, ha száraz, mintha magas a nedvességtartalma. Így egy egész lakásban, vagy szinten kellemes lesz a levegő. Ez is a mobil klímák mellett szól.

Nem mindegy milyen ventilátor van a készülékben.

Tegyük fel, van mondjuk egy 65m2-es lakásunk, amelyben több szoba van. Egy szoba mérete ritkán haladja meg az 50 m2-t. Ha 65m2-es hűtési kapacitást számoltunk (lásd később), akkor azt csak akkor vehetjük több helységes lakásra alapul, ha az alapos légáramlás biztosítva van. Ennek az a magyarázata, hogy a klíma által kibocsátott hideg levegő jóval nehezebb, mint a szobákban levő meleg levegő. Ezért, a hideg levegő csak oda jut el, ahová a ventilátor el tudja juttatni. Maga a légkezelő egység nem képes ezt a homogén levegő szétosztást biztosítani. A ventilátor pozíciójától (kifújás iránya) függően valamennyire képes hűtést elérni a szomszéd helységekben, de a távolabbiakban ez alig érezhető. Ezért fontos, hogy a klíma erős, radiális ventilátorral legyen felszerelve, amelynél állítható a kifújás iránya. Az axiális ventilátorokkal szemben a radiálisok előnye, hogy a nehéz hideg levegőt sokkal távolabbra képesek eljuttatni. Ezért a Trotec PAC sorozatú mobil klímáit mind erős, állítható radiális ventilátorral szereltük fel. A beállítási lehetőségek száma végtelen, a terelőt például felfelé állíthatjuk, így a hideg levegő a szomszédos helységekben is szétterül.

Mekkora teljesítményű gépet vegyünk?

Az alábbiakban egy gyors számítás segítségével meghatározhatjuk az irodákban, vagy lakóterekben szükséges hűtőteljesítményt. A főszabály szerint minden légköbméterre 30 Wattot kell számolni.  Azaz pl. egy 35m2 területű, 2,5m-es belmagasságú helységben, ami 35m2 x 2,5 = 87,5 m3 légköbméter légterű helységben 87,5 m3 x 30 Watt = 2,625 Watt teljesítményre van szükség. Ez egy nyers számítás, a legtöbb lakó, és irodatérben érvényes. A szükséges teljesítmény függhet még a helység "hőtechnikai terhelése"-től: hőszigetelés, leválasztás, az ott tartózkodó személyek, hőforrások mind szerepet játszanak a klíma kiválasztásában.

Kivétel: a padlásszobák.

A padlásszobákban sokkal nehezebb meghatározni a pontos hűtőkapacitást, mivel a felhasználó nem tudhatja, mennyire vastag a tető szigetelése. A biztos hatás érdekében azt javasoljuk, hogy adjunk hozzá tíz százalékot a kiszámolt értékhez, különösen régi épületeknél. A tapasztalataink azt mutatják, hogy légköbméterenként 50 és 60 Watt közötti értéket kell alapul venni. Nagyon rosszul szigetelt, vagy sok padlásablakos épületnél még többet.

Monoblokkos mobil klímák: PAC 2000 S, PAC 2600 S, PAC 3500 S

A monoblokkos klímák ideálisak egy adott hely hűtésére. Minden fontos alkatrész, kondenzátor, kompresszor, párologtató egy, közös házban helyezkedik el. A bejövő levegő szűrés, hűtés, párátlanítás után visszakerül a helységbe. A kivont hő a szabadba távozik egy rugalmas csövön keresztül. Az ablakot, ajtót csak résnyire kell kinyitni, hogy a cső kiférjen rajta. A levegő nedvessége egy gyűjtőtartályban gyűlik össze. Tekintse meg kínálatunkat, válassza ki az Önnek legjobban megfelelő mobil klímát! Kattintson ide:  Klímák vagy kérje szakembereink segítségét!

Fontos a léghűtők rendszeres karbantartása, tisztítása! Tartsa be a használati utasítás leírásait ezzel kapcsolatban. Emellett mindenképp javasoljuk a Secosan Stick megvásárlását is, ami 6 hónapon keresztül jelentősen csökkenti a csíraszámot a készülékekben.

A mobil klímákat pedig a hagyományos klímákhoz hasonlóan időnként szakszervizben tisztítttatni, fertőtleníteni kell.