Nem csak a régi, elhanyagolt lakásokban ütheti fel a fejét a penész a falon. Ezek a nedves, szürke foltok az új épületekben is megjelenhetnek. Sokszor láthatatlanul élünk velük együtt, mert a szekrény mögött vagy a vízcsövek mellett bújnak meg.   A penész megjelenése több dolgot is jelezhet számunkra. Kialakulása függ a levegő nedvességtartalmától és az épület szigetelésétől is. Mivel az egészségünk szempontjából nem előnyös penészes környezetben élnünk, igyekezzünk megszabadulni tőle.   Elégtelen vagy épp túl jó szigetelés   A penész a régi és az új lakásokban két különböző okból szokott megtelepedni. A régi épületekben a szigetelés általában nem megfelelő. Az alap nélkül épült házak lábazata folyamatosan vizes. Sok esetben, ha szigeteltek is a homlokzatok, mégis hidegebbek a falak a szobahőmérsékletnél. Ez pedig a penész melegágya.   Az új lakásokban épp ellenkezőleg, túl jól szigetelnek a falak, a nyílászárók. A levegő cseréje nem történik meg, így a pára megreked a helyiségekben. Ez pedig ugyancsak kedvező feltételeket biztosít a penészgombáknak.   A magas páratartalmat jelzi a penész a falon   A fekete penészfoltok számára elengedhetetlen a nedves közeg. Épp ezért, ha valahol megtelepszik ez a gombafaj, ott szinte biztosan magas a páratartalom. A túl sok víz megfelelő hőmérsékleten kicsapódik a levegőből. Ezt a hőmérsékletet, a harmatpontot a hideg falak biztosítják. Ezért jelenik meg a penész a nem megfelelően hőszigetelt falakon.   Ahol nem szellőzik a légtér, ott magasabb lesz a páratartalom. Ezekben a helyiségekben a sarokban, a fugákban jelenik meg a penészgomba.   Így mérhetjük a levegő nedvességtartalmát   Nem csak a nedves, de a túl száraz levegő sem optimális a számunkra. Mivel biztosak csak méréssel lehetünk a páratartalom szintjét illetően, jó, ha beszerzünk egy mérőműszert.   Webáruházunk több meteorológiai mérőeszközt is kínál, melyek sokoldalú információkkal szolgálnak számunkra. Folyamatosan mérik a levegőben lévő nedvesség mértékét és a hőmérsékletet. Digitális óraként funkcionálnak, és akár ébresztési időt is beállíthatunk rajtuk. A hordozható modellekkel a lakás több pontján is mérhetjük a páratartalmat és a hőmérsékletet.   Párátlanító berendezések   Ha megjelenik a penész a falon, vagy a mérőeszközünk azt mutatja, hogy magas a páratartalom, érdemes cselekednünk. Több olyan eszköz is rendelkezésünkre áll, amely segít megszüntetni a penészfoltokat.   Általában a vegyszeres megoldások vagy a festés csak ideig-óráig nyújt megoldást. Azonban egy párátlanító berendezés hosszú távon tehet számunkra jó szolgálatot. Ezek a készülékek megkötik a vizet a levegőből. Az optimális nedvességtartalmon túl összegyűjtik a párát a levegőből. Ezáltal kisebb az esélye a falak túlnedvesedésének és így a penész kialakulásának is.   Légtisztítók használata penész ellen   Sokan talán nem tudják, de a penészgomba nem csak foltok formájában van jelen az épületek belsejében. Mint a legtöbb gombafaj, a fekete penész is spórákkal szaporodik. A lakásban látható gombatelepek láthatatlan spórák millióival árasztják el a levegőt. Ez azért jelent gondot, mert a penészspórákat belélegezhetjük.   A webáruházunkban kapható légtisztító berendezések azonban képesek kiszűrni a spórák java részét a légtérből. Választahtunk HEPA-szűrővel ellátott légtisztítót, ózonnal vagy akár fotokatalízissel működő készüléket is. Ezek nem csak a spórákat, hanem a kórokozókat, a dohányfüstöt és a kellemetlen szagokat is semlegesítik. Munkatársaink készséggel állnak vásárlóink rendelkezésére.